A vallási jelenség sajátos vizsgálata

Jelen tanulmány a vallásközi párbeszéd előmozdítását célozza meg azáltal, hogy azonosít egy olyan alapvető mozzanatot a vallási hagyományokban, mely lehetővé teszi a keresztények számára a mélyebb, jelentőségteljesebb bevonódást a diskurzusba. A dolgozat a II. Vatikáni Zsinat Nostra Aetate dokumentumának elemzésével kezdődik, amely megalapozza az autentikus vallási tapasztalatok megértését. Ezek a tapasztalatok – különösen a hierofánia és teofánia kapcsán – olyan mozzanatokként értelmezhetők, melyek során az isteni önközlés eléri az emberi lét szféráját, ezáltal rávilágítva az aktív isteni jelenlétre. Ahhoz, hogy ezek a tapasztalatok megvalósulhassanak, az egyénnek nyitottnak és fogadókésznek kell lennie az isteni megnyilatkozásokra, ezáltal felmutatva azt a fajta hitet, amely egzisztenciális bizalmon és meggyőződésen alapszik. Ez a hit ugyanis alappillérül szolgál az egyéni egzisztencia és istenkapcsolat megértése tekintetében. A tanulmány érinti továbbá a vallási reflexió – vagyis a teológia – és a filozófia dinamikus kapcsolatát, hangsúlyt fektetve arra, hogy a hit elsőbbséget élvez a teológiai konstrukciókkal szemben. A hitnek eme prioritása elengedhetetlen mindenki számára, aki vallásközi párbeszédet folytat. Végezetül rámutatok arra, hogy a vallási alapélmény különféle teológiai artikulációja miként játszik döntő szerepet a különböző hitbéli hagyományok közti megértés elmélyítésében.