Erőszakmentesség a másként hívőkkel kapcsolatosan

Az egész Európában méltán híres Szent Márton gyors hírnevét leginkább tisztelője és ismerőse, Sulpicius Severus többféle műfajú Márton-írásainak köszönheti. A levelek, a dialógusok és maga a hagiográfia egy aszkéta püspököt állít elénk, aki szociális érzékenysége mellett -- ha nagyon kellett -- kora politikai sűrűjébe is be mert lépni: kétszer is felutazott Márton a trieri császári udvarba, megpróbálva magánál a császárnál elejét venni a priszcilliánusok üldözésének, alapvetően az erőszakmentes megoldást pártolva. A cikk bepillantást enged a sajátosan alakuló állam--egyház viszonyba, a püspökök egymás elleni acsarkodásába egy olyan korban, amelyben a kereszténység már kvázi államvallás volt, így a császár az egyházi belügyeket is államügyként kezelte, ha épp úgy esett kedve. A liturgiatörténet pedig azért tartja számon Mártont, mert betegeknek szent olajjal való gyógyításáról Nyugaton először vele kapcsolatban hallunk.