Kelet és Nyugat spirituális arca

Ez a tanulmány a keresztény Kelet és Nyugat közötti kapcsolatok hosszú ívét vizsgálja, bemutatva, miként váltak a kezdetben átjárható kulturális és egyházi határok idővel szilárd és tartós választóvonalakká. Újraértelmezi azt a kölcsönös eltávolodást, amely a középkori egyházszakadáshoz és Konstantinápoly keresztes elfoglalásához vezetett, valamint a Nyugat arisztotelészi örökségének befogadását, amely később hozzájárult a leegyszerűsítő szembeállításhoz: „platonikus Kelet” kontra „skolasztikus Nyugat.” A modern orientalizmus kialakulása tovább tárgyiasította a Keletet, mozdulatlan múzeumi tárggyá redukálva azt, előnyben részesítve a filológiát és a régészetet, miközben háttérbe szorította a spirituális és teológiai dimenziókat. A gyarmati és kommunista akadályok lebomlása után a találkozások gyakran továbbra is sztereotípiák és hatalmi aszimmetriák szűrőjén keresztül zajlottak. A tanulmány Romániára összpontosít — ortodox, mégis sui generis, és történelmileg római, oszmán, orosz, protestáns és görögkatolikus hatások által formált országra —, és amellett érvel, hogy az identitás és a hit érett megértése megköveteli a liturgia, a népi ünnepek és a spirituális írások teljes körű bevonását a tudás egyetemébe. Spirituális lélegzet nélkül a tudás kockázata az, hogy élő múzeummá válik, ahelyett hogy a megújulás forrása lenne.